Nyárádmente

Barangold be a Nyárádmente varázslatos tájait!

Székelybő (Beu)

Székelybő Marosvásárhelytől keletre, 12 km-re, a Moson-patak völgyfőjében fekszik. A völgy északi részén magasodik a Maros és a Nyárád vízválasztó hegyláncolatának legmagasabb csúcsa, Őrvár (521 m). A falu látnivalói közé tartoznak a római katolikus illetve a református templomok. Az utóbbit 1784-ben építették fából, jelenlegi formáját, viszont 1929-ben nyerte el. A római katolikus templom eredetileg kőből épült, viszont 1766-ban átalakították barokk stílusba.
A faluba látogatóknak mindenképp ajánlott megtekinteni a bői falumúzeumot, mely a felújított Kultúrotthonban kapott helyet. Ugyanakkor a látogató figyelmébe ajánljuk a művelődési ház előtt nemrég felavatott turulmadaras emlékművet, melyet a világháborúban egykor elesett székelybői katonák tiszteletére állítottak.

Székelymoson (Moşuni)

A Marosvásárhelytől 13 km-re található falu egy kis völgykatlanban fekszik. Fő látványosságai a református illetve az ortodox templomok. A református kőtemplomot Toldalagi Krisztina, Szabó József felesége, építtette. A falu központjában levő fatemplomot 1935-ben építették át ortodox templommá. Székelymoson híres az ortodox pópájáról, aki állítólag természetfeletti erőkkel rendelkezik, ezért rengetegen járnak hozzá az egész országból, hogy felhasználják látnoki képességeit.

Jobbágyfalva (Valea)

Jobbágyfalva a Nyárád jobb partján fekszik, összeér a községközponttal, Csíkfalvával. Nem messze a település határától egy római erődítmény romjaira bukkantak a régészek, mely valószínű menedékként szolgált a lakósságnak veszély esetén. A faluban több felekezet is képviselteti magát templomokkal, így az unitárius, református, ortodox és római katolikus egyházak. Az unitárius és a római katolikus templomot régi fatemplomokból alakították át. Érdekesség, hogy a falu ortodox templomát építészeti emléknek nevezték ki.

Csíkfalva (Vărgata)

Csíkfalva a Nyárád-folyó felső szakaszán terül el, 5 km-re Nyárádszeredától. A falu református és unitárius templomokkal büszkélkedik. A református templom 1924-ben épült, a korábbi ismeretlen korú imaházak, templomok többszöri átépítésével. Az unitárius harangláb 1795-ben készült el, viszont később,1895-ben áthelyezték a főút mellé, ahol ma is áll. A falu szomszédságában, Nyárádszentmártonban, megtekinthető a környék egyik legrégebbi temploma, a 13. században épült unitárius templom. A templomot a 17. században építettek át, ekkor készült a kazettás mennyezete is.

Búzaháza (Grâuşor)

Búzaháza a Nagy-Nyárád patak bal partján terül el Jobbágyfalva szomszédságában. A kis településen unitárius, református és római katolikus templomok találhatók. Az unitárius és a református templomok fából épültek, míg a római katolikus templom alapjában római kövek is vannak, melyek a mikházi castrumból származnak.
A falu legfőbb látványossága a határában található rét, ami helyi védettségű terület lett, hiszen olyan védett virágok lelhetők itt, mint a sárga írisz, szibériai írisz, kockás kotuliliom és tőzike.

Deményháza (Dămieni)

Deményháza a Nagy-Nyárád felső folyásánál, jobb oldalt terül el Mikháza szomszédságában. A kis falu látnivalói a római katolikus templom illetve a fakápolna, mely régen az Agyagostetőn állt, majd 1761-ben a temető mellé telepítették.

Mikháza (Călugăreni)

Mikháza a Nyárád felső folyásánál, bal oldat terül el. A település jelentős egyházi hely, ezért is nevezik a Felső-Nyárádmenti „Szentföld” központjának. Mikházán épült fel az erdélyi Ferences Rendtartomány második legnagyobb konventje (Csíksomolyó az első). A falu legfontosabb látnivalója a ferences kolostor és a római katolikus kápolna. Utóbbi a falutól keletre található temetőkertben áll. A ferences templomot 1912-ben építették újra, kriptájában számos Erdélyi nemes család tagja nyugszik.
A falu határában egykor római castrum állt, ezt a mai napig Várnak hívják a falubeliek.

Nyárádselye (Şilea Nirajului)

Nyárádselye a Kisnyárád vidékének legmagasabban fekvő települése, a Bekecstető alatt fekszik 550 méter magasan. Határában, a Bekecstetőn egykor Szent Antal kápolna állott, ennek romjai ma is láthatók. Emlékét, viszont, egy 1600-as évszámú kőkereszt jelzi, mely a sekrestye falába van elhelyezve. A településen református illetve római katolikus templomok is építtettek, mindkettő a XVIII. században épült. A faluban emlékmű is megtekinthető, ami az első Világháború véres harcaira emlékezteti az arra járót.

Nyárádmagyarós (Măgherani)

Nyárádmagyarós a Kis-Nyárád partján, a Bekecs aljában terül el. A település látnivalói a református és a római katolikus templom. A római katolikus templom kápolnáját a XX. század közepén építették fel. A református templom 1791-ben épült, majd 1866-ban elkészült a jelenlegi változata is. Nyárádmagyarós észak-keleti határában kurgánszerű földpiramisok találhatók. Kutatók szerint mesterséges eredetűek, erre bizonyíték lehet az, hogy szabályosan helyezkednek el.