I. Só útja Napok – 2008

I. Só útja Napok

A marosvásárhelyi Fókusz Öko Központ tavaly avatta fel az első megyei tematikus zöldutat: a Só útját. A gyalogösvény összeköti Marosszentgyörgyöt Parajddal. Hajdanában ezen az úton szállították a birodalomba az igen értékes kincset, a sót. S hogy ne csak egy ösvény kösse össze a nyárádmentieket, s alkalmat teremtsenek arra, hogy minél többen keressék fel e tájakat, az idén először kezdeményezték a Só útja napot, amelynek a jobbágyfalvi Tündér Ilona Panzió adott otthont.

I. Só útja Napok

A rendezvényt, amelyet a csíkszeredai Polgár-Társ Alapítvány is felkarolt, április 25-én szervezték. Reggel a marosvásárhelyi vár elől és a színház mögötti parkolóból két autóbusz, mintegy 180 vásárhelyi iskolást szállított ki tanáraikkal, szüleikkel együtt a Só útja előre meghirdetett szakaszainak kiindulópontjára. A megyeszékhelyiekhez csatlakoztak a koronkai Toldalagi Mihály Általános Iskola és a csíkfalvi iskola diákjai is, így több mint 250-en léptek a Só útjára. Egyesek a Székelybő – Jobbágyfalva 8 km-es, mások pedig a Mikháza – Jobbágyfalva közötti 11 km-es szakasz bejárására vállalkoztak. Nem volt egyszerű gyalogtúra, a tanulók már az elején természetvédelmi és környezetvédelmi kérdésekre is kellett válaszoljanak. Útközben is voltak olyan ellenőrző pontok, ahol hasonló meglepetéssel várták a túrázókat, akiknek az épségére a hegyimentő-szolgálatosok vigyáztak, ők vállalták el az idegenvezetést is.

I. Só útja Napok

A túrázók délután 3 óra körül érkeztek a Tündér Ilona vendégházhoz, ahol Szász Csaba tulajdonos várta őket. Itt a gulyásfőző verseny öt csapata (a jobbágyfalvi asszonyok, a nyárádgálfalviak, a Sapientia és a jobbágyfalvi diákok) által készített különlegességekkel fogadták a turistákat. A hangulatot javította az udvaron felállított színpadon rendezett műsor is. A kolozsvári Marian Balan klasszikus gitáron dzsesszzenét adott elő, majd felléptek a jobbágyfalvi diákok, illetve a jobbágytelki, valamint a nyárádselyei hagyományőrző csoportok mutatták be műsoraikat. A szervezők díjazták a 30 legjobb válaszadót, a résztvevők trikókat és okleveleket vehettek át.

I. Só útja Napok
Forrás: Népújság

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.