Bemutatás

Zöld útA Só útja a Nemzetközi Zöld utak hálózatához tartozik, ez Maros megye első zöld útja. A Zöld utak tematikus utak, melyek zöld folyosók, történelmi-, kereskedelmi utak, folyók és vasutak mentén vezetnek. Ezek az utak keretet biztosítanak a közösségi alapú kezdeményezések és projektek számára, amelyek a természetvédelmet, a kulturális örökség megőrzését, a fenntartható turizmust és közlekedést szolgálják. A Zöld utakat a helyi lakosság tartja karban a fenntartható fejlődés és az egészséges életstílus érdekében.

A Marosszentgyörgyöt Parajddal összekötő Só útja, a valamikori római út illetve a középkori székely sószállító út nyomvonalát több mint 60 kilométeren át követő jelölt gyalogösvény és biciklis útvonal. Az út összekapcsolja Marosmente, Nyárádmente, Kis-Küküllőmente és a Sóvidék kulturális és természeti értékeit, így az érdeklődők befogadható és feldolgozható formában ismerhetik meg a környék látnivalóit.

A vidék jelentős altalaj kincse, a só. Körülbelül 25 millió évvel ezelőtt a miocén korszak elején megélénkültek a hegységképző mozgások, és hatalmas vulkanikus tevékenység kíséretében feltorlaszolták a Kárpátok koszorúját. Az alsó miocén korszakban az Erdélyi-medence lassú süllyedő és emelkedő mozgásokat végzett és így többször elöntötte a tengervíz és többször kiszárad. E mozgások és a forró éghajlatnak köszönhetően a medence alján és peremén lerakódott a , és hatalmas só telepek alakultak ki.

A sót, az értékes altalajkincset, már a rómaiak is hasznosították így a hosszútávra történő szállításhoz szükséges utakat is kiépítették. Az itteni útvonal a legtöbb helyen ma már csak a helyi legendákból ismerhető, azonban a Bekecs oldalában ma is fellehetők a valamikori római út maradványai.

Orbán Balázs székelyföldi munkájában így ír a Nyárádmentén végigvonuló régi útról:

„A Jobbágyfalvánál nyugatról lejövő és a falu derekánál beszakadó Hosszaszó patak völgyén jött le az általunk Mosonig elnyomozott római út, melyet e vidéken Traján útjának neveznek; e völgyben a most Mosonra vezető szekérút darabig a római úton megy, azután oldalra kanyarodva, a szántóföldek közt elvesz. De keletre innen kezdve vonala a Nagy-Nyárád völgyén fel egészen Mikházáig mindenütt követhető, sőt a mostani országút nagyrészt rajta megy; jobb helyein nyárádi kavicsból készült stratumenje egészen fedetlen van, mely oly szilárd összetömörült kőréteget képez, hogy azt csákánnyal sem lehet megbontani, mivel a kavicsok, miként a rómaiaknál szokásban volt, forró, vízhatlan ragacs (cement) közé helyeztettek el.
A néprege ezen útról azt tartja, hogy Tündér Ilona útja volt, melyet mikházi várától Fehérvártt lakó kedveséhez akart vezetni, de minden varázshatalma mellett is soha egészen be nem végezhette, az ellenséges s az ő művét folytonosan lerontó, szépsége miatt reá irigykedő tündérek végett.
Ezen igénytelen regében, ha elemezzük, némi történeti czélzást találunk arra, hogy ezen út a Mikháztól Fehérvárra, azaz Apulumból a Mikházánál levő castrumhoz, onnan pedig Szováthára (mint fennebb láttuk) vitt, de a rege hagyománya azt is jelölni látszik, hogy ez út már a római uralomnak hanyatlása korában, akkor kezdett készülni, midőn a leigázott népek a népvándorlás előszelétől érintetve, mozogni, nyugtalankodni és lázongni kezdettek, miért regénk jelzi is, hogy ezen útvonalt tökéletesen be nem végezhették.”